2013. november 25., hétfő

Téli álom

Ma reggelre az időjárás elfordította tőlünk kedves arcát s megmutatta, mi vár ránk az elkövetkezendő pár hónapban. Miközben kedvenc kötött sálammal próbáltam eltakarni az arcomat a csontokig hatoló szél elől, azon gondolkoztam, hogy van valami a télben, a hűvös időben, a kopaszodó fákban, a korai naplementében és kései napfelkeltében... valami, ami azt súgja: lassíts!

Míg a nyár telis-tele van esküvőkkel, szabadtéri koncertekkel, nyaralásokkal, bulikkal, nyüzsgéssel (mindenkiben csak az motoszkál, hogy menni, menni, menni!...), addig a tél lassú, komótos; a családról, a meleg ételekről, a beszélgetéskről, az egymásra figyelésről, a mélyebb érzésekről szól. Nyáron a 40 fokos kánikula kényszerít be minket a lakásba, hogy a tűző nap elől megóvjuk magunkat, télen a fogvacogtató hideg a ludas, ám a két helyzet össze sem hasonlítható. A meleg okozta idegeskedés, feszültség fokozatosan szakítja el a húrokat és ugraszt össze minket esetenként, míg a téli, négy fal között töltött késő délutánok és esték varázslatosak is lehetnek, csak kicsit tenni kell értük. Miután az ember szétfagyva hazaér a munkából, nincs is jobb érzés, mint:
- egy őszinte öleléstől átmelegedni.
- egy bögre meleg tea mellett elmesélni és meghallgatni a napi történéseket.
- egy forró zuhany alatt csókot kapni/adni.
- a takaró alatt összebújva közösen álmodozni.

Mert álmodni jó!

Álmodozás az élet megrontója? Nem hinném. Amikor magabiztosan lépkedek a józan paraszti ész és az álmok határán, akkor köszönöm szépen, jól vagyok. Amíg vannak (megvalósítható) álmaim, addig vannak céljaim.  Amíg vannak céljaim, addig élek. Télen több időm van álmodni. Gyere, drága hótakaró, hadd csukjam be a szemem...


"A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el."
 
 
 
 
Üdv,
L.Lavender
 

2013. november 14., csütörtök

Szürkeség

"Hol van a te régi kedved,
és mosolygó gyermekálmod?
Sírsz-e?
Sírj, ha nem nevethetsz.
Rég óhajtott könny szemedben,
rózsakendő kezeidben,
Sírj, s töröld el könnyedet."


2013. november 11., hétfő

A Hang


Kellemes vasárnap estét éltem át. A szobában álmos félhomály volt, kezemben egy pohár vörösbor, a hangszórókon keresztül pedig Nick Cave hangoskodott és nedvesítette a bugyimat. Istenem, az az orgánum, az a csontokig hatoló hang! Dőljetek hátra, zárjátok ki a külvilágot és hallgassátok:


Nem szeretek úgy zenét hallgatni, hogy látom az előadót, a videót. A zene számomra olyan, mint egy könyv: hadd engedjem meg a fantáziámnak azt a luxust, hogy szabadon képzeljen, hogy azt lássa, amit akar.

... Este becsuktam a szemem. E bársonyos, mély, férfias hangot hallva egy erős kar gyengéd ölelésében éreztem magam, ahol minden mozdulatomat A Férfi irányította. Minden sóhajom egy-egy válasz volt mellkasának ütemes mozgására, úgy éreztem, helyettem is Ő lélegzik. Bőrét a tűznél is forróbbnak éreztem, elszakadni Tőle csak kínok közt tudtam volna. Nem szóltunk. A zene beszélt helyettünk. Az arcát fürkésztem, a félhomályban szempillái mögül egy gyönyörűen csillogó mélybarna szempár figyelt. Tekintetünkkel hipnotizáltuk egymást s a dallamok szárnyán egy olyan világba repültünk, ahol kizárólag szavak nélkül tudtuk megérteni egymást... Szárnyaltunk..., majd az ének abbamaradt, és a folytatásban zeneként a szívdobogása szolgált. Szívének ütemes lüktetése a legszebb dallam, ami valaha kényeztetett...

Kevés olyan hang (direkt nem előadót írtam, mert mint már említettem, számomra a hang a lényeg, nem az előadó) van, ami ilyen könnyen elröpít magával, ami ilyen könnyen összemossa bennem a valóságot az álommal. Bennetek milyen zene vált ki hasonló érzéseket?


 
"A szívem üstjét, jöjj, kavard,
míg tart e bűvös éj,
hisz mind tiéd, mi benne forr:
a vágy s a szenvedély".
 
Üdv,
L.Lavender

2013. november 10., vasárnap

A játékszer

Az okosok azt jósolják, hogy vége a "vénasszonyok nyarának", s azt hiszem, így november közepén most hinni fogok nekik. Ideje elpakolni a nyári ruhákat, és épp itt az ideje egy komoly leltárnak a cipősszekrényben. Ilyenkor fájó szívvel intek búcsút a kedvenc nyári balerina cipőmnek, a már lassan 5 éve nyúzott strandpapucsomnak, és igen, az idei szívszerelmemnek, legújabb szerzeményemnek: a tűzpiros tűsarkúmnak is. Szép álmokat kincsem, aludj jól! :*

Ez a cipő vonzza a tekinteteket, varázsereje van: ha néha önbizalom hiányos állapotban ébredek, akkor Őt választom ki az aznapi lábbelinek, s mire betoppanok az irodába, már-már istennőnek érzem magam. Persze, tudom, hogy nem a cipő tehet róla, de valahol mégis! Nem miatta rázódik helyre az önbizalmam, hanem a sok kedves mosolytól, melyek a férfiak szája sarkában húzódnak meg, mikor meglátnak. Hölgyeim! Mindig szükségünk van nyakatekert bókokra? Az időnként unalmasnak vélt "De csinos vagy ma!" és ehhez hasonló mondatokra? Nem! Néha nem esik jobban egy huncut mosoly? Egy csillogó szemű kacsintás? Na ugye! ;-)

Egy magassarkú cipő többek között magabiztosságot és szexualitást testesít meg.

Ha végigvonulok egy üres folyosón, ahol tegyük fel: egy férfi nekem háttal áll, akkor megfigyelhető, hogy bármit csinál - akár olvas, akár a telefonját babrálja, akár az irodában a nyomtatóra vár -, azt úgy fogja intézni, hogy amint elhaladok mellette, már engem tudjon figyelni. Nem számít senkire: lehet az fiatal, középkorú, idősebb is, lehet rajta szoknya, nadrág vagy épp bokáig érő kabát, ő akkor is meg fogja nézni és várja is, hogy végre a látószögébe kerüljön. Én meg kihúzott háttal, felszegett fejjel és határozottan fogok eltipegni mellette. Miért? Olvass tovább, később kitérek rá. Mindenesetre a lelkemnek ez kedvezni fog, mert Nőből vagyok, szeretek tetszeni. Szeretünk szépek lenni, szeretjük felhívni a figyelmet, s ugyan mi nem egy cipőtől várjuk a csodát, de ha a férfi gondolatai ettől kezdenek el kalandozni, akkor mi is benne vagyunk a játékban. A cipő nem más, mint egy játékszer. Az okos nő meg úgy játszik, ahogyan Ő szeretne. Ő határozza meg a szabályokat, Ő mondja meg, mikor kezdődik a játék és Ő dönti el, miként fejeződik az be.

Sok nő panaszkodik, hogy a párja nem segít a házimunkában. Nem mondom, hogy minden mosogatást közösen kell elvégezni, na de a nagytakarítások idején igenis be kell vonni az erősebbik nemet is. Ha szép szóval nem megy, akkor csináljuk játékosan! Mert ugyebár ha a lakás alapos kitakarítása nem lenne eleve fárasztó, akkor szabaduljunk meg a kinyúlt mackónadrágtól, ugorjunk bele az egyik nem túl féltett tűsarkúba, hogy a házimunka még élvezetesebb legyen...! Bízzatok benne: szívetek választottja azon nyomban ott fog teremni mögöttetek, mihelyst kicsit előre hajoltok a porszívóval, majd 1 perc közös porszívózás (hm, ki minek nevezi... ;-D ) után úgy fog takarítani, mint a kisangyal. A lelkesedését persze az egész művelet alatt fenn kell tartani, a végén viszont nem ér NEM megjutalmazni, hisz a közös munkának közös a gyümölcse! ;-)
(Azért kíváncsi lennék, hogy a nők hány százaléka takarít otthon tűsarkúban, amikor senki sincs körülötte..., de az tény, hogy az egyik leggyakoribb fantáziakép egy csini ruhában tipegő, portalanító bejárónőhöz vezethető vissza.)


A tűsarkú viselése arra kényszeríti testünket, hogy máshogy sétáljunk, máshogyan mozogjanak az izmaink. Megdől a súlypontunk, melynek köszönhetően kihangsúlyozódik női mivoltunk. Megnyújtja lábainkat, melynek hossza kitűnő versenypálya a férfiak erotikus gondolatainak startolásához. Mert a magassarkú szexi...

Nagyon szexi...
De! Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy egészségügyileg mennyire negatív hatása van a lábra, a gerincre, az egész vázszerkezetünkre. Használata közben nagyon könnyen szerezhetünk egy bokaficamot vagy törést; ínproblémákat, térdízületi problémákat és izomgörcsöket okozhat valamint egyéb deformitásokat, elég ha a bütyköket vagy a kalapácsujjat említem meg.

Én meghagyom a magassarkú cipőimet azokra a napokra, amikor úgy érzem, igazán szükségem van rájuk, vagy akkora, amikor igazán Nőként ébredek. Mindig a Te döntésed legyen, milyen lábbelit viselsz és ne akarj megfelelni bizonyos társadalmi elvárásoknak, divathullámnak, vagy a barátnők piszkálódásainak.

És most Te, drága piros cipellőm, aludj jól, neked meg, te hétalvó térdcsizma... Jó reggelt kívánok!

"Adj egy lánynak egy megfelelő cipőt, és meg tudja hódítani a világot."

Üdv,
L.Lavender

2013. november 9., szombat

Kis kacsa fürdik...

Ez a nap kétség kívül a hasamról szólt. Igaz, hogy titkon arról ábrándozom, hogy a 38-as szoknya és nadrág helyett milyen jó lenne 36-ost hordani, de épp olyan széles vigyorral ülök le egy púpozott tányér elé, mint amilyennel a fenekemet vizslatnám az egy számmal kisebb szoknyában a tükör előtt.
A tegnapi tervem annyiban módosult csak, hogy liba helyett kacsát sütöttem, és nem csak combot, hanem egy egész állatot is betessékeltem a sütőbe. Most vásároltam életemben először egész kacsát, s miután kiszabadítottam a zacskójából, majd a két combjánál/szárnyánál fogva megtáncoltattam a mosogatóban (elvan a gyerek, ha játszik...), jól megtömtem vöröshagymával, almával és petrezselyemmel és most várok. Ha fele annyira is jól fog sikerülni, mint az a két comb, amit előtte sütöttem, akkor önként és dalolva nevezem ki magam a hét mesterszakácsának. Nem túlzok. Isteni lett. Az első kacsacombom. Ropogós lett. Rózsaszín lett. Mennyei lett!
Szerencsétlen sütő meg egész nap megy, nesze neked villanyszámla! Délelőtt tettem be a két combot, 3 órán keresztül sültek, az egész kacsa meg már lassan 4 órája nyaral a sütőben.
Oh! A kettő között még sütöttem egy kis baconös-sajtos sós ropogtatni valót, ha esetleg a befelé horpadó has nasi után visítana...

Most búcsúzom, és ha már Márton nap, akkor kívánom, hogy pár pillanatra fusson át rajtatok a libabőr... ;-) (Akár egyedül vagytok, akár párban!)

Csók,
L.Lavender

2013. november 8., péntek

Üdv!

"Egy csipetnyi ész meg egy csipetnyi szív,
Egy kevés varázs, egy kis játék.
Egy szentiván-éj, egy kis harc, egy kis kéj,
A nép csak cirkuszt kér"...



Nos, akkor vágjunk bele! Tudom, bemutatkozással illene kezdeni, de ezt igen rövidre fogom venni. Legyen elég belőlem annyi, hogy 25 éve simogatta meg először a hasamat a nap sugara, előfordulási helyem a fővárosunk és annak környéke, a gerincesek csoportjába tartozom (így is - úgy is) és rettentően félek a pókoktól. Fontos infó, mi? :)

A blogon nem ígérhetem, hogy minden logikusan fogja követni egymást - ami a szívemen, az a számon, ami az eszemben, az a blogon.


Végre péntek van, jöhet 2 nap szabadság! (Kedvenc napom ugyan nincs, de a péntek estéket nem cserélném el soha, semmire!) Ez az a nap, amikor többek közt az ember az ebédjét a munkatársak bűvkörében úgy fogyasztja el, hogy az orrában már a hétvégén elkészítendő étel illata motoszkál. Hát, bennem pusztán halvány képek sejlenek fel a holnapi főzéssel kapcsolatban: libacombot szeretnék az étkezőasztalon látni, párolt lila káposztával megspékelve. Nyami. Sosem készítettem még libasültet, azt hiszem, este belevetem magam a neten fellelhető recept-hadseregbe, hogy megtaláljam azt a kis katonát, aki holnap szolgálatot fog teljesíteni nálam. :) Megírom majd, hogy sikerült és hogy ízlett Nekem. Igen, Nekem. Így, nagy betűvel írva. Természetesen nagyon fontos számomra a családom és a barátaim, de ez a blog kissé önző módon csak Rólam fog szólni. Nem vagyok egoista, azt sem mondanám, hogy szeretek a társaság középpontjában lenni ( ;-) bár van egy-két pillanat, amiben el tudom képzelni...), de itt róluk nem lesz szó, csak Rólam.


Furcsa, hogy blogot írok. Kiskoromban sosem írtam naplót, amit most nagyon bánok. Néha olyan jó lenne bemászni a fotelbe egy csésze finom tea, egy takaró és mondjuk egy régi naplóm társaságában. Vajon képes lennék ismét átélni az akkor papírra vetett gondolatokat, érzéseket vagy csak holmi külső személyként falnám a sorokat? Tudom, kideríthető: nincs más dolgom, mint kiválasztani egy szép naplót, megtölteni sorokkal, aztán mondjuk úgy 15 év múlva bemászni a fotelbe, lefőzni egy finom teát, betakarózni és olvasni...



Lám, kedves Olvasó, így vagy úgy, de a gondolataim rögzítését elkezdtem, kérlek, tarts velem!

"Táncolni kell, Uram! A zene majd csak megjön valahonnan!"
 


Üdv,
L.Lavender